Véget ért egy újabb parlamenti ciklus, itt az ideje tehát, hogy röviden értékeljünk.

A kétharmados többség birtokában a kormánypártoknak megvolt a lehetőségük, hogy végre tiszta vizet öntsenek a pohárba, és meghaladják az elmúlt 24 év örökségét. Visszatekintve azonban erős hiányérzetünk lehet, hiszen a most záruló 4 éves periódus az elszalasztott lehetőségek 4 éve volt.

A parlamenti politizálásban, a magyar közéletben megmaradtak az elmúlt két évtized hibái és mulasztásai. Továbbra is él a szekértábor-politika, gyakorlat a sárdobálás és mély az egymás elleni gyűlölet, noha a kétharmad a gyűlöletstruktúrák felszámolásának érdekében is tehetett volna.

A kormányzás nem volt nagyvonalú és elegáns. Kétharmaddal az egyes ügyek végén úgy is azt döntve, amit jónak lát, nem folytatott szinte semmiben előzetes, érdemi szakmai és társadalmi vitát (hiszen a „levelezés” ezt nem helyettesíthette, a gyorsaság kényszere sem menthet fel örökké alóla). Nem hallgatta meg józan ellenzéki képviselők véleményét sem, nem, vagy csak alig emelte be jogalkotási munkájába még a konstruktív indítványaikat is, pusztán, mert nem tőlük származott. Az első két év kardinális döntései után jöhetett volna a társadalmi konszolidáció, akár megteremtve a természetes társadalmi kétharmadot is a politikai mellé, amelynek ez a fajtája szerencsére veszni látszik… Szerencsére, mert nem jól éltek vele! A magyar politikai elit elszalasztotta a lehetőséget arra is, hogy visszaállítsa a polgárok széles köreiben megrendülő közbizalmat a politikai intézményrendszer legfőbb pilléreivel szemben. Napi botrányok átfogó és kis ügyekben, politikusok és szervezetek körül, de még a parlamenti ülésteremben is! Erre a mintára futotta csak?!

Az utolsó esély, amely javaslatunk által kínálkozott, csütörtök reggel hiúsult meg, amikor a képviselők vagyongyarapodásának vizsgálati eljárására vonatkozó indítványunkat a Fidesz-KDNP és az MSZP politikusainak tartózkodása miatt az Alkotmányügyi Bizottság nem támogatta.

A cél pedig egyszerű volt és mindenki számára érthető: azt szerettük volna elérni, hogy a képviselők az Országgyűlés felkérésére a ciklus elején és végén egyaránt kerüljenek a NAV vagyongyarapodási vizsgálata alá. Így a transzparencia és azzal párhuzamosan a közbizalom is erősödhetett volna - a nagy pártok azonban nemet mondtak minderre.

Ahogyan előtte a magáncsődre, a devizahiteleseket mentő átfogó csomagra, a privatizációs szerződések teljesítésének ellenőrzésére, a pártfinanszírozás tisztábbá tételére és sorolhatnánk még tucatnyi ügyben! Megálltak fél úton, fél megoldásokkal a hazai nemzeti kisebbségek és a határon túli magyarok parlamenti képviselete ügyében is! Ezen túl, volt-e valódi elszámoltatás a korábbi, közbotrányos, nagy ügyekben? Harmonizálódott-e érdemben, érzékelhetően a jog és igazság – az erkölcsről nem is beszélve?

Vajon még mindig van oka egyes politikai erőknek a milliókat érintő ügyekben húzni-halasztani a döntéseket?

Vajon még mindig van ok valakiknek újabb és újabb ügyekben takargatnivalója?