Dr. Szili Katalin közéleti blogja

A székelymenetben több tíz kilométernyi eleven idegdúc kapcsolódott össze egyetlen akarattá, szívet melengető érzés volt látni a székelység nyugodt erőt sugárzó méltóságát, az összhangot az erdélyi magyar civil világ, a különböző felekezetek, sőt a romániai magyar pártok között.

És végre az anyaország jelentősebb pártjai is fölfedeztek egy régi igazságot, hogy ne mondjam a spanyolviaszt. Megértették, hogy léteznek olyan ügyek, amelyeket csak úgy segíthetünk, ha együtt állunk ki értük. Ráadásul a székely ügy, nem csupán magyar, de összeurópai ügy, ahogy például az a katalán, a baszk, a skót is. Pártjainknak már a 2004-es népszavazás kapcsán is ezt kellett volna tenniük, de hát, ahogy mondani szokás, jobb későn, mint soha.

Annak már kevésbé örültem, hogy kint is, itthon is akadtak disszonáns hangok. Utóbbiak az irredentizmus veszélyét emlegetve fanyalogtak az összefogáson, ahogyan azt némely román politikus is tette, rajtuk azonban kevésbé csodálkozom. A kinti és benti fanyalgók azonban elfelejtik, vagy ami rosszabb, nem értik, hogy a hazaszeretet nem irredentizmus, az autonómia pedig se nem kegy, se nem ajándék, hanem jog. Vagy írjuk csak csupa nagybetűvel: JOG.

A Székely Nemzeti Tanács következetes és úttörő szerepet vállalt a romániai, az erdélyi magyar és az európai politikai, közösségi és jogi terepen kezdeményezésével. Miután az európai intézmények, testületek nem mutattak fogékonyságot a három erdélyi polgári kezdeményezés iránt autonómia ügyben, most e szervezetek további együttműködési készségén és különösen a román törvényhozásban e témában önálló tervezetet benyújtani készülő RMDSZ vállán is nagy felelősség nyugszik. Lesz-e végre legalább egy alapvető kérdésben tartós, belső magyar konszenzus készség és képesség?

Ezért a JOGUNKÉRT, a valódi önrendelkezésért minden demokratikus eszközzel küzdeni fogunk, mert az autonómián alapuló regionalizmus nemcsak a székelység, de Európa jövője is.

Október 27.-e ezért jeles nap, az Autonómia Napja.